Fájó percek

 

 

 

 

 

Szemedben valami néma gyász bujkál.
de észlelni rajtad nem lehet.
Hisz kinek kell a sajnálat parazsa
ha igazan fáj, nem engeded.

Mosolyod tüntetően villog rá,
és büszkeséged mintha hallaná.
Szomorú szemeiben bocsánatot nyög feléd.
es arcodon pihenteti lágy tekintetét.

Vajon mire gondol mikor a szádat nézi.
A múltat sajnálja, vagy a holnapot reméli?
A tüntető mosoly arcodon marad.
Es szíved szakad meg a hatalmas súly alatt.

Talán 2 hete sem volt, hogy mást csókolt
ennyi volt az a nagy szerelem.
Ígéretek hada sorakozik.
És mind várja hogy majd elhiszem.

Mikor mással élvezi az édes pásztorórát
És másnak mondja azt, hogy szereti.
Miért akar visszatérni hozzád
És mindent újrakezdeni?

Ha látná könnyeid néha-néha.
Az átkozott fájó perceket.
Tudná hogy mekkorát hibázott.
S hogy egy édes szerelmet tönkretett.

De már nem kérded miért is tette.
a bolond is értené nincs tovább.
gyászba öltözteted szíved darabjait.
s eltünteted a temetés nyomát....

 

 

 

 

Plátói

 

 

 

 

 




Történt egy napon megláttalak,
Szemed fénye ragyogott, mint a nap.
 
Nem tudtam ki vagy, nem is érdekelt,
A pillanat szép volt, s fénye mindent átölelt.
Mi történt akkor édes Istenem!
Felelt a testem, s reszkető kezem.
A szívem megdobbant, a lábam remegett,
Éreztem akkor, hogy bevégeztetett.
 
Előtűnt minden, mi szép volt valaha,
Miről azt hittem, már nem jön el soha.
Akkor már tudtam, van mégis vágy, van szerelem.
Egyszer mindenki életében, esélyt ad az érzelem.
 
De az idő nagyon mostoha,
Későn jött érzelem, már nem ér el soha.
Hiába vágysz rá, esélytelen,
Az idő eljárt, marad a „plátói szerelem”!



Hatalmas kín, s fájdalom,
Tengernyi könny, s rágalom.
 
Szív a bánat küszöbén,
Megfagyott a jéghegy tetején.
 
Hol itt a napnak sugara?
Csak világít, mint a hold udvara!
 
Hideg jég, áthatolhatatlan,
Megfagyott mi szép volt,
Most már bánthatatlan.
 
Jég szív, jég koporsó.
Megdermedt könnycsepp.
 
Ez az utolsó!


 

Már Késő van

 

Már nagyon késő este van. Ezen a buszon is olyan… fojtó mély csend van…

Senki sem beszélget.

Munkából hazafelé tartó fásult, fáradt emberek…

Az autóbusz, kanyargó, ütemes, de, monoton ringató zenéjére, egymás vállára hajtva fejüket, pihennek. Csak néha… ott hátul… apró fejhallgatók mögül vélek hallani valami kicsordogáló zene félét.

Kinézek… azaz, csak próbálok kinézni a kívülről füstös, sáros ablakon…

Az alig áthatolhatatlan ködben, sötét erdő szélén, annak is egy benyúló, kis zugában, megpillantok valamit. Az ablakon visszaverődő kis fények játszanak velem?

Nem. Ez valami más… Csak nem… egy gyertya pislákoló lángját látom?

De bizony azt látom!

Egy pillanatra, halvány körvonalai rajzolódnak ki, egy sötétszürke,

 

 

 

 

 

kőszobornak…

Végtelen

 

 


 

 

 Az ágon hó pihen, csillog a fénye.
Házakból szólni kezd, halkan egy ének.
Béke és csend honol, lelkedben érzed.
Tárd ki szíved jól! Át kell, hogy érezd!

 

 


 

 

Kikapcsolom a végtelent,

 

Fájón sajog már a szem,

 

Fénytelen, s izzó csillagok,

 

Riasztó állapot.

 

Gyöngeséget megújítja folyton,

 

Valami fészkes fájdalom. 

 

De vágy, szenvedély erősebb bennem,

 

Hajnalig virraszt velem éberen.

 

Vágyamat,

 

A jégből kibontom.

 

Hiszem,

 

Minden vers, egy életforgács,

 

Üvegszilánk,  

 

Mely a szürke ködben,

 

 

 

Csendben,

A mélybe hull.

Figyelj a percre

 

 

 http://myanda.weboldala.net/keptaram/kep_133.jpg


  

 

 

Néha szívesen meghalnék, s elmennék innen,
Néha szívesen repülnék felhők közelében,
Mint a madarak fent a kék égen.
Néha szívesen elhagynám a Földet,
S szállnék a forró Nap mellett,
Utána ugrándoznék a Holdon,
S visszatérnék ide, mert itt az Otthonom!

Otthonom, hova születtem,
Minden boldog  lesz tudom  idővel,
Hol  utam  járom majd  nyomokat hagyok ,
Mindn embert csak szeretetre tanítgatok .

De vajon kibírja-e terhét  fájó testem ,
csak addig , hogy célom  elérhessem ?!
Nem hiszem, hisz még senki sem bírt ki engem,


 

 

miért tenné  pont az én haldokló lelkem
De a Remény lángja tovább ég bennem.
 

 

Cipelem  életem súlyát , de a hit örök  BENNEM.

 

 


Vehetsz házat,
de otthont nem;
vehetsz ágyat,
de álmot nem;
vehetsz órát,
de időt nem;
vehetsz könyvet,
de tudást nem;
vehetsz pozíciót,
de tiszteletet nem;
megfizetheted az orvost,
de az egészséget nem;
megveheted a lelket,
de az életet nem;
megveheted a szexet,
de a szerelmet nem.




 

 

 

 

 

 

„Figyelj a percre, mert az a legfontosabb. Az „élés” nem évekből, hanem percekből áll. A perc az, ami az életnek értelmet ad, a MOST-ban mit gondolsz és cselekszel. Sokan arra építik életüket, hogy állandóan csak terveznek, gyűjtenek és készülnek valamire, eközben észre se veszik, hogy a pillanat valója és varázsa kifolyik kezük közül. Ők úgy mondják, a jövőért élnek, aminek sohase fognak örülni, ugyanis egy szép napon rájönnek, hogy már végigrohantak az életükön.”

Gabriel Garcia Marquez 13

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gabriel Garcia Marquez 13 jótanácsa az élethez:
1. Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.
2. Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni.
3. Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.
4. Az igaz barát a kezdet fogja és a szívedet simítja.
5. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya amikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.
6. Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy.Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.
7. Lehet,hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelentheted magát a világot.
8. Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse.
9. A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte.
10. Ne sírj,mert vége lett! Mosolyogj mert megtörtént.
11. Mindig lesznek emberek, akik meg fognak bántani, tehát nem szabad feladnod a hitet. Csak légy óvatos!
12. Légy jobb ember , és tudd, hogy ki vagy, mielőtt valaki ujjal találkozol, akitől azt reméled, hogy ismer téged.
13. Ne küzdj túl erősen. A legjobb dolgok váratlanul történnek.

 

 

1. Ha az igazság tavára szállsz, s azon hajózol kedvező széllel, és vitorlád nincs megfosztva vásznától, hajód nem lesz lassú...

2. Semmisítsd meg a hazugságot, adj létet az igazságnak, sújtsd a gonoszságot a földre...

3. Nem rossz dolog-e a mérleg, amely ferde, a mérlegnehezék, mely eltéved, az igaz ember, ki megtéved?

4. Vigyázz arra, hogy az örökkévalóság közeledik. Óhajts hosszan élni…

5. Ne válaszolj rosszal a jóra, ne tedd egyiket a másik helyére.

6. Ne építs a holnapra, mielőtt eljött volna, nem lehet tudni, mi rosszat hoz!

7. Ne dühöngj amiatt, ami nem jön, ne örvendj amiatt, ami nem történt meg! A türelem meghosszabbítja a barátságot, és megsemmisíti a megtörténtet...

8. ...az igazság az örökkévalóság számára van, és ez alvilágba száll azzal, aki cselekedte. Amikor eltemetik, és a föld egyesül vele, neve nem töröltetik el a földön, megemlékeznek róla a jó miatt az isteni szavak számbavételekor.

9. Ne legyen arcod vak annak, akire nézel...

10. Cselekedj annak érdekében, aki számodra cselekszik.

 

 

 

 


 

A Szeretet

 

 

 

 

 

 

Volt egy sziget:

Volt egyszer nagyon régen egy sziget,
ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és
sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott,
a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és
elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő megkérdezte:
-Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? -Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt
viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, egy csodaszép hajóval közeledett:
-Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
-Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! ? válaszolt a Büszkeség,- itt
minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
-Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
Oh, Szeretet!- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de
egyedül kell maradnom a hajómon! A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és
boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését. Hirtelen megszólalt egy hang:
-Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt.Szeretet olyan hálás volt és
boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg Amikor földet
értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte,sokkal tartozik neki,
ezért megkérdezte a Tudást: -Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
-Az IDŐ volt- mondta a Tudás.
-Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ? A Tudás válaszolt:
-Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!

 

 

 

 

 

 

 

 

Feladtam

 

 

 
 

Mint törött szárnyú angyal,

aki a földhöz ragadt, keresem a saját utam,

 s közben várom, hogy szárnyaim gyógyuljanak.

Fellegekben jártam, de hiába.

Kapaszkodtam volna, de nem volt mibe. …éreztem a zuhanást.

Elkerülhetetlen volt. …és sajgott minden porcikám, mikor a hátam a padlón landolt.

Nehéz volt felállni és büszkén lépkedni kezdeni. Még most is nehéz a járás.

Inkább ülök a bánat kövén és próbálgatom időnként , mikor senki sem lát.

Büszke vagyok. Makacs. Elfojtom, amit érzek.

Csak néha engedem magamnak, hogy az emlékek apró könnycseppekben megbújva felszínre törjenek.

És olyan szépek azok a kis „üveggömbök” belül, hogy csak bámulni tudom.

Beleveszek mindegyik titkába, majd mikor már fájdalmas a hiánya, hogy elviselni sem bírom,

óvatosan elmorzsolom.

Aztán jön a másik és a következő. S mikor már a boldogság is rettenetes,

nem hagyom, hogy még egy érkezzen.

És megpróbálok újra két lábra állni és lassan lépkedni.

De elfáradok. Gyengék a lábaim.

Kis idő múltán ismét csak üldögélek gondjaimon, az életem romjain.  

Volt, hogy gondok nélkül, szabadon szárnyaltam.

Hívtál és én vártalak.

Egy helyben, mozdulatlanul álltam a felhőmön, nehogy elriasszalak.

S mikor a közelembe értél már, kezdtem nyitogatni szárnyaim…,

s hirtelen köddé váltál.

Azóta minden éjjel ezzel álmodom.

Hogy majdnem nálam voltál és húztalak volna a fény felé..

Hogy majdnem átöleltél és szárnyakat növesztettél.  De reggel nem marad más, mint a kövem, mely sziklává növekedett belőlem.

A szárnyaimat próbálgatom, de sajognak.

Mozdítani sincs erőm.

Még csak ülni bírok.

Némán …

és

remegőn…

 

 

Kereső

 

 

Olyan jó néha angyalt lesni
S angyalt lesve

 a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,

 mesék tavában megfürödni
S mesék tavában mélyen,

 mélyen ezt

 a világot elfeledni.

 

 

 

 Sose haragudj

 

arra,
Ki durva szóval megsebez.
Tudom jól, hogy fáj a sértés,
Valld be, a fontos mégsem ez.
Hidd el nekem, senki nem rossz,
Hidd el, jók AZ emberek,
Valakiért mindenki harcol,
Valakit mindenki szeret...”
(Victor Hugo)

 

 

 

 

 

 

"Egy homokszemben lásd meg a világot,
Egy vadvirágban a fénylő eget,
Egy órában az örökkévalóságot,
S tartsd tenyeredben a végtelent!"
/William Blake/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tenéked adom           ,
Bánatom, és örömöm,
Fogadd el kedves barátom!
Hálásan köszönöm!!

Nézd csak! Itt vagyok, elbújtam
Ezekben a sorokban,
Szeretnék benne maradni,
Szívedben egy sarokban.

Ha netán magadba nézeL
Eztán mindig megtalálj,
Szívesen eljövök hozzád,
Szólj csendben, vagy kiabálj!

Ott leszek veled életed
Minden egyes percében,
Megmutatom majd magamat
Álmaidnak tükrében.

Eljövök majd meglásd hozzád
Varázs órák éjjelén,
S együtt rohanunk barátom
A mesékbe Te... meg én!

 

 

 

A szívemet ha kivehetném,
a szekrényembe betehetném,
átkötve, sok színes szalaggal,
lezárnám hétszeres lakattal...
...hogy több fájdalmat ne fakasszon!
Más lennék, mint a többi asszony,
nem kéne tőle többé félni:
De jó lenne szív nélkül élni!
Szív nélkül járni és kacagni,
mindig enyhén hűvös maradni...
Nem lenni lázas és hitetlen,
se csókszomjas, se enyhítetlen,
nem tudni, mi a könny, s a bánat,
felvenni szép selyemruhámat,
nem gyászolni, s nem remélni:
De jó lenne szív nélkül élni!
S ha jönne Ő kezem keresve,
megtörve, búsan, térdre esve,
cudar bűnét is szánva-bánva,
könnyét ontva selyemruhámra,
én eltaszítnám, s csak nevetnék:
ki itt-e furcsa, furcsa vendég?
S a szekrény alján mély titokban
a szívem csendben megszakadna...

 

 


 

 

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
zokog, zokog a csontvázembered.)

Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!

Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba. 

(Wass Albert)

 

 

 

 

 

 

Köszönöm, hogy az életemben vagy és hogy a barátom vagy.......

 

      
 

 

 

Van úgy, hogy találkozunk valakivel,
talán sohase láttuk addig,
de alighogy rápillantunk,
érdekel, még mielőtt egy
szót is váltottunk volna." 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„… ha valakiben fényesség lakozik, az az ember ragyogni fog. Így megismerjük egymást, amikor a sötétben együtt botorkálunk, anélkül, hogy a másik arcát kezünkkel végigtapogatnánk, vagy szívébe furakodnánk.” (Albert Schweitzer) „Barátok közt a hallgatás az igazi beszélgetés. Nem a szavak számítanak, hanem az, hogy nincs szükség rájuk.” „Egy barát, azzal, hogy felhív, felugrik hozzád, vagy akár egy véletlen találkozás, esetleg egy apró meglepetés által bearanyozza hétköznapjaidat!” J.R.C „A barát tudja, hogyan engedje el a füle mellett a mondandód javarészét, hogy csak a lényegre válaszoljon!” William Dean Howells „Barátság a csillag az égen, mely az ég dísze. Vigyázni kell rá, hogy megmaradjon a fénye!” „Ne menj előttem, lehet, hogy nem tudlak követni. Ne gyere mögöttem, lehet, hogy nem tudlak vezetni. Gyere mellettem és légy a barátom.” Albert Camus

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

Uram! Nem csodákért és látomásokért
fohászkodom, csak erőt kérek a
hétköznapokhoz.

Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé,
hogy a napok sokféleségében és
forgatagában időben rögzítsem
a számomra fontos felismeréseket
és tapasztalatokat.
Segíts engem a helyes időbeosztásban.
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok
fontossági sorrendjének, elsőrangú vagy
csupán másodrangú fontossága
megítéléséhez.

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és a
mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak
az életen, de értelmesen osszam be
napjaimat, észleljem a váratlan
örömöket és magaslatokat.

őrizz meg attól a naiv hittől, hogy
az életben minden simán kell,hogy menjen.
Ajándékozz meg azzal a
józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések
az élet magától adódó ráadásai,
amelyek révén növekedünk és érlelődünk.

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt,
akinek van elegendő bátorsága és
szeretete az igazság kimondásához.
Az igazságot az ember nem magának
mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen
Úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.

Kérlek segíts, hogy tudjak várni.
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk
Van a barátságra. Add, hogy az élet legszebb,
legnehezebb, legkockázatosabb és
legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk.

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a
kellő pillanatban és a megfelelő helyen
szavakkal vagy szavak nélkül egy kis
jóságot közvetíthessek.

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől.
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt,
amire szükségem van.

Uram! Taníts meg a kis lépések művészetére!

 

 

 

 

 

Az erdő pedig élni kezdett. Úgy éppen, ahogy ma is él.
A Szellő, akit az angyal a ruhájából kirázott, járta a fákat, és a fák suttogva beszélgettek egymással. Vén fák odvában, sziklák üregeiben, bozótok sűrűjében matattak a manók, s tanítgatták az állatokat arra, amit tudni jó és hasznos. Úgy, mint ma is, éppen úgy. Tisztásokon, rejtett nyiladékok napfoltjain virágok nyíltak, s minden virágban egy-egy tündér lakott, és gondoskodott arról, hogy minden madár megtanulja a maga dallamát, és senki az erdő népéből mérges bogyót és mérges gyökeret ne egyék.
Énekeltek a madarak és mesélt a forrás, a visszhang meg ült a sziklán halványkék ruhájában, és lógatta a lábát.

Háromféle ember él a világon: Rontó-ember, Gyűjtő-ember és Látó-ember.
Ha majd az erdőre kimégy, figyelve járj és lábujjhegyen.
Ahogy a fák alá belépsz, és felreppen előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
 
Meghallhatod, ahogy a szelő a fák között oson, és a fák suttogva beszélnek.
A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündér les rád.
A patakot is meghalhatod, mert neked mesél csodálatos meséket az erdőről.

Menj bátran, minél mélyebbre az erdők közé. A fák alatt itt-ott látod még a harmatot, ahogyan megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak ma is, mert annyi sok embernek marad még zárva a szíve a szép előtt.
És ahogy mégy, céltalanul, egyik tisztásról a másikra, valahol megleled az Angyalok Rétjét.
Nem tudod, hogy ez az, mert az Angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit érzel, hogy csodálatos. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, és kincsekkel töltik meg a szívedet. A legnagyobb kincsekkel, amik csak vannak az emberek számára: a JÓSÁG, a SZERETET és a BÉKESSÉG.

 

 
 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

0.06 mp